2004.Ismét volt csincsillám!
2004 juni 28-án megszülettek tehát Chandra testvérei,de sajnos a fiúk egészen máshogy néztek ki,ezért egy lányt választottam,pechemre és elindultunk a lejtőn,ahonnan már nincs megállás:(
Ő lett Chandrica!
Chandricával nagyon könnyen barátságot kötöttünk és úgy tűnt szép az élet,enyhült a tesója elvesztése miatt érzett fájdalom!Tüneményesen édes,szelíd,a világ legszófogadóbb,legszeretetreméltő csinje jött a világra személyében.


Aztán ,hogy ne legyen mégsem oly tökéletes minden,ismerősöm szólt,beadták hozzá egy kezelhetetlen csincsillát,úgy gondolja nálam jó helye lenne.
Elkövettem az első és későbbi sorsunkat döntően befolyásoló hibát,odamentem megnézni és kézbevettem.Fiú volt,de hiába szólt odabenn valami,hogy nem lesz ez jó,nem tudtam nemet mondani hazavittem.Gyorsan kellett egy új ketrec,a vadóccal nehezen ment az ismerkedés,de a két csincsilla rekord idő alatt összebarátkozott,amolyan szerelem volt első látásra.
Két csincsillám volt!


Még teljes volt a szabadság az egész lakásban,bár már érezhető vagy inkább látható volt a nyomuk,mert mindenhol otthagyták a foglenyomatukat és persze bogyó is akadt nemcsak a könyvespolcon,de a mosogatóban is.
2005.május 9.-ig,mikor is hazaérvén Chandrica alól egy kis farkinca kandikált ki,minden előzetes erre utaló jel nélkül.A szörnyeteg aki világra jött,puffogott,ráncolta az orrát,pofozta a mamáját,aki végtelen türelemmel bánt újszülött porontyával.Külön tettem gyorsan a papát,tombolt,magán kívül volt mérgében,de nemcsak ő,hanem a mama is,otthagyta újszülöttjét és összevissza ugrált a helyén.Nem bírtam sokáig,összeegedtem őket,legyen aminek lennie kell!
Már három csincsillám volt 2005 május 9.-én!
Szépen nevelgették a porontyot,aki is kezdett csincsillaformát ölteni,már nem akarta megölni a világot,amiért itt kell élnie,de sajnos a papa oly mértékben féltékeny lett családjára,hogy kiverte kezemből a nőstényt,a fiacskáját,sőt odáig fajult,hogy nem engedte őket a rácshoz sem ha odamentem,durván rájuk támadt.Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel,a napi kijövetelük is annyira problémássá vált,hogy én is megváltam az apaállattól.Új helyén kapott egy társat,de soha nem engedik ki,tágas ketrecben élnek és a társa sem szelíd,nem kezes.
Persze a szenvedélyes együttlétnek ismét volt gyümölcse,napra pontosan 111 napra,Farkinca születése után megszületett FinciRózika és Haffim,aki onnan kapta a nevét,hogy kizárólag háton fekve szopott,s ami különös volt,hozzám ugyanazon a kis esedező hangon beszélt ahogy az anyjához.Cseperedtek szépen,közben Farkincát persze külön kellett tennem,de nem volt gond egymás mellett laktak,ő a hatalmas ketrecben,mama és babák a kicsiben,így a kicsik is elérhetőek voltak.Hála Chandrica mama rendkívüli szelídségének,a babákkal sem volt gond.Azt hittem!örültem,hogy megoldódott a csincsilla kérdés,Ő marad a kislánnyal,a két fiú tesó pedig majd egymással.Eltelt két hónap és egy este Fincirózika meghalt,látszólag minden ok ,külső sérülés nélkül,de valahonnan leeshetett mert pici vér volt a szája sarkában,épp csak alig észrevehetően,de nem sikerült megmenteni,életben tartani.
Újra gondban voltam,hiszem ennek a csodálatos csinmamának ismét nem volt társa.A két fiú már összeköltözött és igen jól elvoltak egymással .Akkor már sokkal több ismeretet szereztem a csinekről,meg persze arról is,hogy bizony igen sokféle színben létezik,persze elkezdtem vágyakozni egy feketére!Márpedig,ha az ember nagyon vágyik valamire,azt ugye előbb utóbb be is szerzi.Többszöri sikertelen próbálkozás után,(2005-ben vagyunk még,amikor nem volt így tele az ország ennyi színvarációval)sőt több átverés után,nem hozták az ígért állatkát,stb.találtam egy szőrmetenyésztőt,aki bizton ígérte nála van választék!
Lebeszélltük,mentünk a fekete szörnyecskéért.Egy szuterénben tartotta a csineket,kb 160 anyát,stb.stb, a rosszullét környékezett,félhomályban a sok kis állat,azokban a formára gyártott tenyészketrecekben,mintha évezredes pókháló lepte volna be valamennyit!Félelmetes volt,ki akartam fordulni onnan,dehogy kell innen nekem senki!Akivel együtt mentünk,könyekemnél fogva "kényszerített" maradjak nyugton,nézzük meg mi lesz,ha már odautaztunk.A tenyésztő végül is nem hagyott választási lehetőséget,de megmutatott mindent és a kezembe adott egy furcsaszagú,mondhatom büdös apróságot,aki persze rögtön levett a lábamról.Ez a büdös tág fogalom,sokáig megtartotta a szagát,nem büdös volt,aztán már úgy hívtam feketeszagú.
Nohát ez a gyönyörű,fekete szemű,kormosképű jószág,máig köszönet érte a tenyésztőnek,a legjobb választás volt.Nemcsak csodálatosan édes pofija volt,gyönyörű,tömött bundája,de ő is a legjobb természetet kapta a teremtőtől,a neve KÓPÉ lett.
Négy csincsilla volt otthon!!




KÓPÉ lett a kormos képe után,no és mert a huncutság sem hiányzott a jellemrajzából.Imádtam első perctől fogva,megkapta a kis szoktatós ketrecet és odatelepítettem Chandrica mellé,mint jövendő férjét.Nem törődött vele,tömören szólva,tudomást sem vett róla,de a pirinyó fekete fiúcska mindig érdeklődéssel figyelte a szépséges hölgyet a szomszédban.Minden nap kiengedtem őt is,szokni a terepet,de még nem mertem összeengedni jövendő asszonyával,féltettem.Mint kiderült fölösleges volt,tényleg nem érdekelte,játszott,rohangált ugrált,néha-néha megszimatolta a "furcsaszagút",de tényleg nem törődött vele!Nem vette csincsillaszámba.Telt-múlt az idő,a lovag már cseperedett,4 hónapos lett,összeköltöztettem őket,szabadon úgyis találkoztak minden nap.Könnyebb,egyszerűbb összeköltözést senkinek nem kívánok.Semmi probléma,ez a gyönyörű ,kormos képű lovag egy igazi úriember volt,gyöngéd,nem tolakodó,semmi erőszak,csak simulás,szeretgetés,amit a csincsilla hölgy szívesen fogadott.
Ísmét megoldottnak véltem a helyzetet,volt előttem példa,hogy együttélésből nem lesz okvetlenül gyermekáldás.Ebben reménykedtem,mindenki boldog volt,virgoncak,édesek és sokat szabadok.Hajnalban keltem,fél ötkor és még akkor a reggeli játék is belefért az életünkbe,hiszen csak KÉT pár csincsillával kellett törődni!Este folytattuk,ment a móka!
Persze megint tévedtem!!!
Hogy is gondolhattam,hogy nálunk nem szaporodik egy pár??
Telt-múlt az idő,és a szép szerelemnek meglett a gyümölcse.Chandrica mama még mindig nagyon fürge volt, de egyre korábban abbahagyta az ugribugrit esténként és inkább csak merengett azon,hogy férjeura mennyit rohangál..No gondoltam,ha ebből születik egy gyermek,az a Ficánk nevet kapja,mert már a mami hasában is tornára készteti az anyját!Úgy is lett,egy reggel immáron hárman voltak a ketrecben.
A csinek mindig pénteken hajnalban születnek nálunk:)
Megszületett FICÁNK,s ebből az következik,hogy már öt csincsilla volt otthon!!Nagyon nagy szeretetben nevelgették,Kópé is rendkívül szerető ,békés apa volt.(aztán csak felderengett bennem a jövő,hogy ha együtt voltak a szüléskor,együtt is maradtak,akkor 111 nap múlva itt újra csincsilla áldás lesz)




Mikor Ficánk elérte a megfelelő kort,és közelgett az újabb szülés ideje,Chandricát külön költöztettem,Kópé papa és Ficánk fiacskája pedig együtt maradt,s újra reménykedni kezdtem,majd születik egy kislány végre,a mamához társnak és ezzel befejezzük a szaporodást!
Sajnos,az égiek nem értek rá a kívánságommal foglalkozni,két fiúcska született,egy standard és egy black velvet.Jó kis dagik voltak,erősek,szépen fejlődtek ,nagyon szerettem őket,DE a sors mégiscsak közbeszólt:a Szépművészetiben voltunk egy kiállításon és utána a városligeti tóparton sétálgattunk,csak feltételezem :kacsaszarba,akármibe beleléptem,hazavittem valami fertőzőt, az előszobában pedig hozzájutottak a cipőmről lepottyanó valamihez ?? ,mert akkor éppen nem mostam fel,ki tudja?? a mama szörnyű beteg lett,borzadályosan büdöset és szurokfeketét fosott,nem tudott szoptatni,természetesen hétvége volt,orvos sehol.Beregi dokit hívtam telefonon kétségbeesve,minden köszönetem az övé,mert bár konferencián volt,amit tudott így telefonon keresztül megtett, segített,de nem biztatott semmi jóval.Számomra nem volt kérdés,a mama életéért küzdöttem,nagyon keserves napjaink voltak,de az orvosi szén végül legyűrte a fertőzést és életben maradt,mint a rongy feküdt,csupán fecskendővel tömtem bele a folyadékot,gyógyszert és némi pépes tápot,3-4 nap után kezdett jobban lenni.A babákon nem tudtam segíteni,meghaltak.Rettentően megviseltek a történtek,leginkább azért,mert magamat hibáztattam hogy így alakult,nem voltam elég körültekintő,de utólag hiába keseregtem rajta.
Mindig meg voltam győződve arról,hogy igen körültekintően járok el,s a lehető legtöbb ,hozzáférhető információt begyüjtöm,mielőtt belevágok valamibe.Megint tévedtem,s ennek is halál lett a vége,mert ha azonnal a baj kezdetekor szerzek valahonnan Panzi Macskatejpótlót,talán megmenthettem volna a babákat,elvéve a mamától,így viszont nagy valószínűséggel kaptak a fertőzésből:( Sajnos akkor még nem is tudtam,hogy így is lehet táplálni a csinbabákat,pótolván ezzel az anyatejet.
Örökbefogadás.
Mit okozhat a jóakarat? Meghirdettek egy lánycsincsillát,nem akarta tovább tartani a gazdija.Korban stimmelt az én Chandricámmal,ha már nem született lánygyerek mellé társnak,itt a jó alkalom,örökbefogadok egyet és nem lesz gond a továbbiakban.Meg is érkezett,hatalmas volt az enyém mellett,rettentő dús,vadszerű bundával.Két hétig szoktattam magamhoz,a helyhez,egyenlőre nem engedtem őket össze,csak egymás mellett voltak a ketreceik,de igazán sok reményre nem adott okot az én nőstényem viselkedése.Nem mutatta a barátságnak legkissebb jelét sem!Őt féltettem,hiszen sokkal kisebb,könnyebb volt az új lánynál.
Itt tévedtem óriásit megint!
Mikor elérkezettnek láttam az időt,összeismertetni őket,bár sok búvelyet rendeztem be,lett volna hová menekülni,ha gond van,semmi nem a vártnak megfelelően történt.Chandrica gyilkos dühvel támadt a "betolakodóra",aki annyira jámbor volt ,hogy nem menekült,nem védekezett.Mire sikerült kimentenem a fenevad karmai közül,én már teljesen magamon kívül voltam a félelemtől,hogy mi lesz vele,de az ijedtségen kívül nem látszott rajta semmi.Újabb hiba részemről!!A szőrtől nem látszottak a sérülései,sokkot kapott,három nap múlva elpusztult,minden ápolás,szeretgetés,etetgetés hiábavaló volt,olyan lett mint aki eszét vesztette,nem tért többé igazán magához,csak egy kábult,szinte tehetetlen élő halott volt.Borzasztóan nehezen fogadtam el a történteket,hiszen magamon kívül senkit nem hibáztattam,szó szerint a rosszullét kerülgetett,hogy az én kedves,szelíd,édes kis állatom egy gyilkos feneved,napokig nem tudtam úgy foglalkozni vele,mint korábban.Több tapasztalt,hozzám képest sokkal gyakorlottabb emberrel beszéltem,most is egy prémtenyésztő adta vissza a hitemet,aki vette a fáradságot és megértette velem,itt csupán az ösztönök munkálkodtak,s ezek a szép kis élőlények vadállatok módjára viselkednek.Nincs ebben semmi rossz,a természet törvényei nagyon kegyetlenek,ezért kell az embernek nagyon óvatosan és körültekintően eljárnia.
Lassan megnyugtam,beláttam az én szépséges,édes kis Chandricám,ha arról van szó gyilkolni is képes az Ő birodalmáért.Lehet,hogy a csini vadállat,de én meg makacs vagyok és nem hagyhatom,hogy az én drágám egyedül tengesse életét,így örekbefogadtam megint egy kislányt,Cilikét,van időnk,nem zavar a tatár,kerül amennyi időbe kerül,majd szépen összeszoktatom őket.
Cilikét ketrecestől hozta a gazdija,őt a kezembe adta,csodálatosan szelíd és addig még általam nem látott selymes,finom bunda birtokosa volt.Szentül megfogadtam ennek a gyönyörűségnek az én hibámból biztosan nem görbülhet meg egy szőrszála sem!!
Cilike,avagy a hatodik csincsilla.2006!


Ha létezik álomcsincsilla,akkor Cilike az volt.Úgy és akkor jött a kezembe,amikor szóltam neki,a nap bármely percében,igaz volt olyan hogy picit megcsipkedte az ujjamat,de annyira finoman,hogy ezt csak és kizárólag szeretgetésnek lehetett,felfogni.A másik csoda,hogy ugyan hívásra nem jött oda,hogy is jött volna még,hiszen nem is ismert,viszont bárhol volt is, szépen alányúlva már a tenyeremen is volt:)Még egy lépést sem tett azért,hogy elmeneküljön.Egyetlen aggasztó volt vele kapcsolatban,éspedig a súlya,30 dkg-os volt az állítólag egyéves csini.Látszólag ,szép ,szinte nagy volt ,ami a sűrű tömött bundának volt köszönhető.Szerencsére igen gyorsan gyarapodni kezdett a súlya is és nagyon jól érezte magát nálunk.Úgy alakítottam ki a ketrecket az új családtaggal,hogy ő és Chandrica egymás mellett legyenek és szokják egymást,merthogy nem sietünk el semmit.


Telt múlt az idő,Cilikét december 3.-án kaptam,már januárban jártunk és még mindig nem tettünk előre egy lépést sem.Az én ,szelíd,imádnivaló Chandricám rögtön gyilkos fenevaddá változott,ha a közelébe került,természetesen nem elérhető közelségről beszélek.Ennek aztán én ittam meg a levét,mert annyira meg volt őrülve a másik nőstény miatt,hogy egyszer valahogy kiszabuldt és a ketrecére mászva tombolt ,szinte őrjöngött.Mi gondolnak mit tett Cilike odabenn??Hálistennek békés nyugalommal szemlélte a kinti szörnyet és még a rács közelébe sem ment,így nem is esett semmi baja,bezzeg a gazdi nem úszta meg ily egyszerűen!
Mit ne tegyünk ilyen helyzetben??
Ostoba könnyelműséggel le akartam venni a dühödt fenevadat a ketrecről,aki erre hatalmasat belém harapott,én pedig a fájdalomtól,teljesen akaratlanul a földhöz vágtam,pontosabban eldobtam,de kiterült,az tény.A karomból ömlött vér, a legdrágább csincsillám kiterülve...,mi volt a legkézenfekvőbb?? Sírva fakadtam,őt felkaptam,vittem az ágyra,azt hittem eltörött valamije,szerencsére nem,simogattam masszírozgattam,de nehezen tért magához.Hála a csinek Istenének,nem lett semmi baja,a környezet egy mészárszékhez hasonlított,jól eltalált valami eret a karomon.
Mi ebből a tanulság??
Egy megveszekedett csincsillát,aki nyilvánvalóan ölni akar,soha ne akarjunk puszta kézzel eltávolítani a meggyilkolandó áldozat közeléből!!( én megtettem még egyszer,de azt majd ott elméselem,ahol az események sorában következik)
Nem boldogultunk az összeszoktatással egyáltalán,minden közeledés szörnyű dühöt váltott ki Chandricából.Ismét tenyésztőknél próbálkoztam,hátha tudnak valami használható tanácsot adni.Ezt tudtam meg:
Vannak olyan nőstények,akik ha már szültek,soha többé nem párosíthatók össze másik nősténnyel,mert nem viselik el,inkább megölik a szerencsétlent.Jól meg voltam lőve,nem egy,hanem két magányos nőstény,most aztán mit tegyek???Elárulom,hogyan tudunk mi szaporodni vemhesség nélkül!beszerzünk még egy nőstényt immáron Cilike mellé!!Kapóra jött,hogy meghírdettek egy Wilson White nőstényt,ráadásul teljesen fehér,nekem sem kellett több,már mentem is érte,korban tökéletes hiszen egyévesnek mondták!
Heten mint a gonoszok!2007!!
Ha én akarok valamit,azt nagyon és azonnal!Felkerekedtem tehát és irány Csepel,ott lakott a kiszemelt csincsilla lány.Kissé döbbenetes volt a találkozás,mert soha nem látott,szétterpesztett,nagyfülő,nem mondhatnám,hogy egy szép csincsillát találtam ott megérkeztemkor.Ráadásul,azt mondták ha megfelel,nekem kell kivenni,mert nem lehet hozzányúlni,ledobja az összes szőrét!Ő fehér volt ugye, én fekete dzsekiben,január lévén (2007-ban jártunk már,ha nem mondtam vona) ,néztem,néztem és valamiért nem tudtam azt mondani,hogy nekem ez bizony nem kell.Lesz ,ami lesz benyúltam a ketrecbe és megfogtam a vadállatot,bár ne tettem volna,ezzel azóta is tartó sok-sok nyűggel járó állatot vettem meg és vittem haza,de gondolom azt könnyű kitalálni,hogy ahogy megöleltem,már nem volt többé csúf,nem is dobta le az összes szőrét,viszont egyértelműen rosszul volt a megfogástól.Hazavittem,be a kis szoktattós ketrecbe és rögtön beleszerettem,mert a tortúrától,pirosan lángoltak a fülei,jól elfáradt mégis oly fenségesen heveredett le,mint egy oroszlánkirály:)

Hülyeség tudom,de azóta is azt szeretem benne legjobban ahogy méltóságteljesen heverészik,a kép nem a legjobban adja vissza a valóságot,de gondolom mindenki tudja miről beszélek.Kiderült egy rendkívül értelmes és kommunikatív állat,de az ember kezétől szinte magán kívül van.Nem ismertem az előéletét,talán annyira bántották,hogy ezt sosem heverte ki,nem sikerült 6 év alatt sem változtatnom rajta,csupán annyit,hogy az ölemben már néhányszor végig simizhetem a hátát,soha nem harapott meg és nem dobja le a szőrét sem ha időnként mégis megfogom,de ezt csak a rendszeres időközönként megejtett mérések alkalmával teszem,tiszteletben tartom az óhaját és mondhatom rendkívül jóban vagyunk.De még csak ott tartunk,hogy először kiengedtem,sok bújócskázásra alkalmas helyet is csináltam és kitettem hozzá azonnal Cilikét is,közéjük ültem egy hatalmas törölközővel,ha baj van egyiket azzal elkapom.











12 napig tartott az esténkénti szoktatásos együttlét,szerencsére amolyan viadalszerűen egymásnak rohanunk,majd tovább futunk összecsapásokban merült ki az ellenségeskedés,ha ezt annak lehet nevezni,ritkán és csupán minimális szőrhullással:)Számomra teljesen egyértelmű volt a látottak alapján,hogy nagyon unják már,fáradtak ettől a helyzettől,de egyik sem akart behódolni,míg végre Cilike úgy döntött,nem szalad el!Nincs olyan izgalmas film a világon,mint két csin összeszoktatása,hiszen elég sok rémtörténetet hallottam már,meg tapasztaltam is,egyszóval gyomrom egy csomóban,vártam hogya reagál Szefi.
Elfelejtettem megemlíteni,hogy a szétálló fülei után neveztem el Szefinek:).......tehát ott álltam ,készen a beavatkozásra,mikor is Szefi odament Cilikéhez,s mint régi jó barátnak elkezdte rágogatni a fejét.Cilike félig lehunyt szemmel,esküszöm hallottam a megkönnyebbülés sóhaját,ami elhagyta a száját,hogy nem kell tovább "harciaskodnia", átadta magát teljesen a kényezetésnek,majd viszonozta!Együtt vittem őket vissza a helyükre Cilike ketrecébe,szépen összebújva aludtak attól kezdve.Időnként,Szefi biztos ,ami biztos felkapta a vizet és lepisilte Cilikét,sőt egyszer engem is:)Kinyitottam az ajtajukat,hogy viszem őket játszani és Szefi az ajtóban állva,tökéletes pontossággal célozva telibepisilt engem,jó meleg,ráadásul nem tudom honnan jövő,de bőséges,friss csinpisivel és csak néztük egymást,a meglepetéstől se köpni,se nyelni nem tudtam.Aztán mintha mi sem történt volna folytattuk a félbehagyott tevékenységet,úgy láttam meg van elégedve a tettével,én mehettem ruhát cserélni...
Éldegéltünk szépen ,hetecskén,de bántott nagyon,hogy legdrágább csincsillámnak ,Chandricának nincs párja.Eközben történt valamikor,hogy megint kiszabadult a drágám,(azóta azon a ketrecen mindig lakat van) és megtámadta a lányokat.A könyves polcról ugrott rá a ketrecükre és kívülről lógva immáron Szefiben partnerére találva,megküzdöttek,pontosabban ő látta el Szefi baját rendesen így lógva.A csupa vér fehér csincsilla pofija láttán kaptam el Chandricát másodszor puszta kézzel,mart meg ismét rettentő csúful és vágtam megint a földhöz akaratlanul is.Elég rosszul sikeredett,kisírtam a lelkemet mire helyrejött,akkor aztán szent fogadalmat tettem,bármi történjen is,soha többé ilyen nem fordulhat elő,hogy még ha akaratlanul is,de sérülést okozok egy csincsillának!
Mondhatom nehéz betartani,mert még egyszer megharapott,ez volt a harmadik eset,de sikerült legyőzni saját magam,akkor az volt a probléma,hogy előbb a másik két lányt ölelgettem és már a szaguktól is megvadult.Ismét gazdagabb lettem egy tapasztalattal:csak meghatározott sorrendben nyúlok a csincsilláimhoz,mert vannak akiket semmi sem zavar,de vannak akikben nagyon is működnek az ösztönök,a tulajdon,a terület védelme.
Bántott nagyon,hogy nem találok megoldást a helyzetre,bár Chandricán nem látszott semmi nyoma hogy bántaná a magány,Sikerült úgy átrendezni a nappalimat,a hogy a lányok a két legtávolabbi sarokba lettek elhelyezve,míg a fiú párosok a szemben lévő fal mentén,így elértem,hogy több összetűzésre nem került sor.
Eltelt 1-2 év,a csinek nagyon jól elvoltak,az én életemben történtek változások,meghalt az utólsó családtagom is,egyedül maradtam,annyira szabad lettem és független,hogy az már fájdalmas,ki kellett tölteni minden percemet,mert a megbolondulás veszélye fenyegetett,s ha már a csineket az ördögökhöz hasonlítom időnként,azt is az ördögre fogom,hogy belenyúlt az életembe és a képernyőre varázsolt egy kis csincsillát 2008-ban :)



Nem tudom ki hogy van vele,de rögtön beleszerettem,már csak az volt a kérdés hol van?Bécsben,megtaláltam a hirdetést és rögtön írtam levelet a gazdijának.Másfél hónapig levelezgettünk,mire mehettem érte.Nem ismertem magamra,hogy ilyet teszek,de valami olyan késztetést éreztem,hogy lehetetlen volt ellenállni.
Itt folytatom a következő fejezetben,amikor is jócskán túlfeszítettem azt a bizonyos húrt,sok problémát okozva ezzel saját magamnak és a csincsilláknak is.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
5. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
6. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
8. Energia-vándor. Spirituális tanácsadó, paranormális jelenségek megoldása
► Balogh Endre, Tértisztítás, Radiesztézia
energiavandor.hupont.hu
► Dr.Szirmay Rókus PhD
szirmay.hupont.hu
10. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
11. Boxit Packages
► Boxit Packages is an emerging USA packaging company known for its high-quality, sustainable, and innovative custom packaging solutions. We provide fast turnaround times, free design assistance, wholesale rates, and free shipping on every order.
boxitpackages.hupont.hu
12. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
13. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
14. The Cosmic Success Blueprint: How Astrology & Moon Signs
► Discover how astrology, moon signs, and zodiac leadership traits shape your career path, business success, and financial destiny. Learn how your birth chart can reveal your true calling, leadership style, and the cosmic secrets behind long-term.
astroma.hupont.hu
15. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
17. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
18. Pedikűr Budapest
► Nagy gyakorlattal rendelkező gyógypedikűrös és pedikűrös Budapest területén és környékén várja a hívását. 06 70 536 2307
pedikurbudapest.hupont.hu
19. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
20. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
21. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
22. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
24. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
25. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
26. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
27. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
28. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
29. Avril és Hannah
► Hannahról és Avrilről szóló oldal ja és persze Selenáról meg Hilaryról szóló tök jó oldal lesz majd TALÁN ja és Haylie-ről is FOG szólni
avrillavigneeshannah.hupont.hu
30. ANTENNA SZERELÉS,JAVÍTÁS ÉS BEÁLLÍTÁS BUDAPESTEN! TEL:+36705192134
► Digitális SD,HD műholdvevők,földi digitális antennák szerelése.Mindigtv,Mindigtv Extra kártyás vevőegység szerelése.UPC DIRECT,DIGI TV szerelése,javítása!
antennaszerviz.hupont.hu
31. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
32. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
33. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.
► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"
antalkiss.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
35. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
36. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Ide írhatoGalor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos d maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
csibekelteto.hupont.hu
37. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
38. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
39. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
40. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
41. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
42. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
43. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
44. Sztárok Oldalai
► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato
sztar-oldalak.hupont.hu
45. Kozmosz 2000 vegzet asztrologia ezoterika
► Minden ami ezoterika asztrologia kiváncsi vagy a jövődre elemzések tanulmányok stb...Rendeld meg most még akciós, www.vegzet.com
vegzet.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
48. Budapest XV , masszázs, gyógymasszázs Horváth Tamás gyógymasszőrtől.
► Gyógymasszőr , masszőr, csontkovács, thai masszőr Budapest XV. kerületben, igényes, csendes helyen (a IV, XIII, XIV és XVI -ik kerületek közelében). Halk zenével várom masszázs szalonomban minden kedves felfrissülni, gyógyulni vágyó vendégemet!
masszazs-masszor.hupont.hu
49. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
50. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
51. cicusok-kutyusok.hupont.hu
► Sziasztok Dorina vagyok ez az oldal legjobban az állatokról szól de találsz benne sok szép dollzos,állatos, és sztáros képeket is,és sok mást!Nézd meg a menüt nagyon érdekes (szerintem) :D. Nézz be máskor is kérlek!!!!!Mivel folyamatosan újítom!! :)
cicusok-kutyusok.hupont.hu
52. PRO-SPORT 2
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
prosport-ketto.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
54. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
55. Horváth Jánosné Katy, Szárnyrebbenéseim
► MINDANNYIAN POTENCIÁLIS ISTENEK VAGYUNK. ERRE RÁ KELL ÉBREDNÜNK ! NEM KELL SENKITŐL FÉLNÜNK , NEM KELL SENKIT IMÁDNUNK. HISZEN MI IS FENTRŐL JÖTTÜNK, CSAK EMBERI FORMÁT ÖLTÖTTÜNK.
a-teremtes-rezgesei.hupont.hu
56. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
57. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
58. Vali Néni Kifőzdéje Verőce
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
59. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ
► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!
carlos-zene.hupont.hu
60. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
61. http://cegledikeptelensegek@blog.com
► Ezen a címen érhető el a letiltott anyag és a folytatás.
cegledikeptelensegek.hupont.hu
62. Ló és Lovasa
► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...
loeslovasa.hupont.hu
63. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
64. Számítástechnika, Informatika
► Minden ami Computer! Nick Rivers Informatikai oldala
nickrivers.hupont.hu
65. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek
► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!
minden-ami-szorakozas.hupont.hu
66. Népi orvoslás gyógynövényekkel
► Itt megtalálhatsz mindent a gyógynövényekről, mire jók és hogyan tudod őket használni, és még az illóolajokról is megtudhatod mire használhatod őket.
nepi-gyogymodok.hupont.hu
67. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul
► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján Qerretben. 6-8 fős csapatok előnyben! Kiscsoportos,baráti,családi kirándulások mellett modern, minőségi 2-3-4-5-6 fős apartmanok szállásfoglalásában is szívesen segítek.
albaniakirandulasok.hupont.hu
68. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
69. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
71. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
72. Hegedűs Péter hobby tenyésztő honlapja
► A madárvilág bohócai...
borsodipapagajok.hupont.hu
73. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ
► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!
fence.hupont.hu
74. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu